Kereső
Szavazás

Mennyire tetszik ez az oldal?

Lókedvelőknek

 

 

 

A ló a mai formáját, több mint 60 millió éves törzsfejlődése folyamán érte el. Az első „ősló” 75 millió évvel ezelőtt fejlődött ki. Akkor még legfeljebb kutya nagyságú volt. Lábaikon 5-5 ujj, és azokon már elszarusodott képződmények voltak.

A további evolúció során folyamatosan fejlődtek vissza a lábujjak, míg végül elérte a mai formáját.

EOHIPPUS:

60 millió évvel ezelőtt. Lábujjakon kutyához hasonló ujjpárnák. Legkisebb 25 cm, a legmagasabb 50 cm lehetett. Ekkortájt valószínűleg az alacsonyabb fák, bokrok leveleit ehette.

 

MESOHIPPUS és MIOHIPPUS:

25-40 millió évvel ezelőttre tehető ez a fejlődési szakasz. Lábaikon 3 ujj, melyből a középső volt a legvastagabb, mert erre jutott a legtöbb súly. Táplálékuk ekkor többnyire fák és cserjék hajtásai voltak, de mivel az őserdőket kezdték felváltani a szavannák és a sztyeppék, alkalmazkodásuk megmutatkozott a fűfélék fogyasztására való áttérésben. Éppen ezért nyakuk is kezdett bizonyos mértékben megnyúlni. Szemeik a fej oldalsó részére könnyebben tolódtak el, hogy könnyebben észrevehessék a ragadozókat.

 

PLIOHIPPUS:

Mintegy 6 millió évvel ezelőtt. Minden lábán már csak 1 ujj volt, ami a mai patához hasonlítható.

 

EQUUS CABALLUS:

1 millió évvel ezelőtt jelent meg, tulajdonképpen a mai lovak őse.
 

A lovak háziasítása 4000 évvel ezelőtt kezdődött el Közép-Ázsiában, Dél-Oroszországban, illetve Mezopotámia területén. Európában 700 évvel ezelőtt jelent meg.

 

Etetésére figyelni kell, mert testéhez viszonyítva kis gyomorral rendelkezik. A túletetés halálos lehet a számára.

Fejformái, valamint háta és fara tekintetében, többfélék lehetnek.

Szőrszínét tekintve lehet alapszín és keverékszín. Az előbbi a pej, sárga, fakó és fekete, míg az utóbbi deres, szürke és tarka.

Színük az állat korának előre haladtával változik.

Szemszínük általában barna, de vannak kivételek az albínóknál és a tarka lovaknál.

A paták színei összefüggnek a pata fölötti szőrzet színével.

 

Az egyedek azonosítása ún. jegyek alapján történik. Ezeket a megfelelő hivatalos okmányokba be kell jegyezni. Az előzőeken felül a jegyek közé tartozik még a marmagasság, a szárkörméret, övméret és az állat súlya is.

Kancáknál a vemhesség 320-355 napig tart, amelyből 1 utód jön világra.

A lovak társasági lények, meghatározott hierarchia szerint élnek a ménesben. Szeretik a kényeztetést.

 

Csoportosításuk vérmérséklet szerint:

Melegvérű

Hidegvérű

Nemesvérű

 

Típusok szerint:

Fogatlovak

Hátaslovak

Sportpónik

Kocsilovak

Nehézigás lovak

Pólópónik

Vadászpónik

Cob

 

Mintegy 300 lófajta ismert.

 

Legjelentősebb fajták:

Arab telivér

Angol telivér

Andalúz ló

Lipicai

Kisbéri félvér

Camarguei-ló

Shetland-i póni

 

A póni gyűjtőfogalom, a kistermetű lovakat jelöli. A 122 cm-es marmagasság alatti lovak tartoznak ide.

 

Magyar lótenyésztés:

II.József nevéhez fűződik, mert 1784-ben ő alapította az 1.állami ménest Mezőhegyesen. Büszkék lehetünk arra, hogy a világon egyedülálló módon 4 magyar fajta került kitenyésztésre ( gidrán,nóniusz, a mezőhegyesi félvér és a mezőhegyesi sportló)

A lovak jelentős helyet foglalnak el a gyógyítás terén is, az ún.lovasterápia kialakulásával. Különböző művészetek igen kedvelt állata is.

 

 

 

Arab telivér:

 

Származási helye: Közép-Ázsia. Már az időszámításunk kezdete előtt is (2500-ban is ) létezett, Mezopotámiában, Egyiptomban, az Arab-félszigeten, egészen a Pireneusi hegyláncig.

 

 Rendkívüli mozgékonyságuk, szépségük és állóképességük  és igénytelenségük miatt lett a világ lófajtáinak alapítója.

Az arab lovak a XVI-XVIII. században jelentek meg Európában. Kezdetben a török hódítások nyomán kezdték nemesíteni az itteni állományokat. Hazánkat illetően Bábolnán 1789-ben alakult meg az arab lótenyésztés.

A valódi arab telivér ősei Arábiából, Egyiptomból származnak, éppen ezért szokták sivatagi arabnak is nevezni. Jó temperamentumúak.

A leghíresebb 3 törzs:

- Kohaylan,

- Saklavy

 - Muniki.

 

Az El Zahraa ménesből származó méneknek fontos szerepük volt az angol telivérek nemesítésében is.

Marmagasság 144-152 cm. Övméret 173-180 cm. Súly 300-400 kg. Szárkörméret: 17,5-19 cm.

Ún. csukafej, aránylag kis fül, karcsú és ívelt nyak, finom és hosszúszálú sörény, rövid hát és ágyék jellemzi. Kistermetű, mozgásnál a farokrépát magasra emeli.  Lábai acálosak és szikárok, ösztövér az izomzata.

Az Arab Lovakat Tenyésztők Nemzetközi Szövetsége (WAHO) 1967-ben került megalapításra.

Akhal teke

 

 

Közép-Ázsia leghíresebb és legnemesebb lófajtája. Valójában ahal-tekini a neve, mert az Ahal-oázis területe volt a tenyészhely. Az orosz nyelvi sajátosságok miatt ment át a köztudatba akhal tekiniként. A legenda szerint Kuropatkin orosz tábornoknak tudható be ez az elnevezés. Már léteztek Kr.e. első évszázadban, közel 3000 éves múltra tekintenek vissza.

Kifejezetten versenyzésre alkalmas, hosszú élettartamú ló, 1 nap alatt képes 300 km-t is megtenni. Kitartása és teljesítőképessége nem mindennapi.

 

Jellemzői:

 

Kicsi fej

Kifejező szempár

Hosszú, előreálló fül

Széles és érzékeny orrlyuk

Magas mar 145-157 cm

Gyenge far

Bőre nagyon vékony, az erek átlátszanak rajta

Farok alacsonyan tűzött

Hosszú és izmos lábak

Élénk és karcsú test

Hosszú és egyenes orrhát

Sörény ritka, üstök gyakran hiányzik

Kitartása nagy, tipikus nomád ló.

Erős akaratú, de könnyen fegyelmezhető

Színe általában aranysárga és szürke, a pej nem túl gyakori. Szőre gyönyörű, fémes ragyogású. Ez azért van, mert a szőrszálak egy része áttetsző és a napsugarak könnyedén áthatolnak rajta. A türkök úgy tekintenek rájuk, mint nemzeti kincsükre.

 Hazánkban Ópusztaszeren van Akhal teke.  Az itteni ménes 1970-ben alakult, amikor 3 fedezőmén érkezett az akkori Szovjetunióból.

 Napjainkban főként díjlovaglásra használják.

A legnehezebb akadályokat is könnyedén és nagyszerűen teljesíti.

 A világhódító Nagy Sándor harci ménje, Bukefalosz is akhal-teke volt.

Az 1960-as római olimpián Szovjetuniónak aranyérmes nagydíjat nyert az Absent névre hallgató fekete csődör.  Később 1964-ben Tokióban bronzérmes lett, majd 1968-ban Mexikóban is szintén aranyérmes lett.

 Nagy befolyása volt a Marwari és a Trakehneni fajtákra.

 A tenyésztés negatívuma viszont számos genetikai betegség, ezek közül a legegyedibb az ún.  meztelen csikó szindróma.

 

Érdekesség:

1935-ben kampánycélból néhány akhal-teke 48 nap alatt 4800 km-es távolságot tett meg, úgy, hogy 3 nap alatt még itatásra sem volt lehetőség. A kampány sikerrel járt.

 

A lipicai

 

Világszerte elterjedt nemzetközi fajta, 8 vonalát ismerik el.  Genetikai értéke is világhírű. Közel 400 éve fajtatiszta a tenyésztése. A barokk stílus klasszikus képviselője.

Marmagassága: 152-162 cm. Övméret: 190-220 cm. Szárkörméret: 21-23 cm.

Általában szürke színű, de nem kizárólagosan. Gyakran előforduló szín még a fekete, de a pej is.

Nem túl magas, izmos hátú. Feje nemes, de nem kifejezetten finom formájú, alacsony tűzésű,  jellegzetes kosfej. Nyaka rövid és magasan illesztett. Háta jól izmolt, széles és hosszú, de gyakran mégis puha. Ágyéka jól kötött. Kemény patájú. Fülei aránylag nagyok. Far széles, szintén jól izmolt, inkább vízszintes irányú. Mellkas dongás. Inak és ízületek szikárak.

Mozgása egyedülálló. Ügetőmozgására jellemző az akciós mozgás, és a magas lábemelés. A hátsó lábak gyakran kardosak.

II. Károly főhercegé az érdem, a hercegi ménes felállításával kapcsolatban Lipicán, mert erről 1580.május 19.-én született döntés. Tette mindezt, az 1572 szeptemberében megalakult bécsi spanyol lovasiskola számára. A genetikai alapot a kissé nehéz testű spanyol lovak és a helyi hegyi lovak adták. A tenyésztés spanyol lovakkal indult, a dán, illetve a nápolyi királyi ménesből. Később a csehországi Kladruby ménesből megérekezett a Favory törzs alapítója is.

A híres bécsi lovasiskolában kizárólag méneket idomítják magas szinten a díjlovaglásra, és ezen belül inkább az ún. lovastáncra.

1809-től 1815-ig között a ménes hazánkban élt. Később, a háborúk idején a lipicai ménest két ízben is újra Magyarországra menekítették. Ennek köszönhetően alakult ki a mezőhegyesi lipicai állomány. Mezőhegyesről először Alsószombatfára kerültek a lovak 1876-ban, majd 1912-ben Bábolnára. Innen 1950-ben kerültek Szilvásváradra.

Az I.világháborúig kizárólag a Habsburg családtagoknak tartották fenn őket, de később már a nagyközönség is láthatta vasárnaponként.

A lovasok a mai napig a tradícionális öltözetet használják.

 

Jellemző tulajdonságai:

Nagyon engedelmes és tanulékony

Szilárd szervezetű, ellenálló

Jó munkakészségű

Nem túl igényes

Túlnyomórészt hintós, kocsiló, illetve fogatló. A fogatsportban számtalanszor rangos helyezéseket ért el.

 

Hivatalos szervezete a Magyar Lipicai Lótenyésztők országos Egyesülete mintegy 300 kancát tart nyilván.

A legfontosabb tenyészet telephelye Szilvásváradon található.

 

 

Érdekesség: a lovasbemutatók híres figurái

-    courbette – ágaskodás

-    levade – ágaskodás közben a csánkok szinte a földig érnek

-    croupade – a ló levegőbe ugrása közben, lábait a hasa alá húzza

-     capriole – a ló levegőbe ugrása közben hátsó lábaival kirúg

-   piaffe – helyben ügetés, a ló egy helyben jár 2 oszlop között

Andalúz ló

 



A név a származási helyre utal.  I.e 4000-ben is ismerték már, a barlangrajzok alapján. A Római Birodalom kedvelt harci lova volt. Mai formáját a mór hódítást követően a berber lovakkal való kereszteződéssel érte el.  
A XX. század eleje óta számít „tisztavérű”-nek, ezt jelöli a PRE rövidítés.  
Igen nagy befolyással bírt az európai és az amerikai lófajták kialakulásában is. (Nagyobb mértékben a lipicai, kladrubi, orlov, nápolyi, luzitano, criollo, kladrubi és fredericksborgi; kisebb mértékben a holsteini,a nóniusz, a hannoveri, connemara és a württembergifajtában. Szerepe volt az angol telivérek kialakításában is.)
Az első cordoba-i ménest II.Fülöp alapította meg 1571-ben. A legjelentősebb lótenyésztések Sevilla és Casallo környékén működtek.
A XIX. század elején az andalúz lótenyésztést Pater D. Pedro Jose Zapata y Caro irányította. Zapati ménesében a lovak pejek és túlnyomórészt fekete színűek voltak.
Az andalúz méneseket több súlyos csapás is érte az idők folyamán. Pl. Napóleon seregei is sok lovat zsákmányoltak, de egy 1832-ben kitörő járvány miatt alig maradt néhány egyed. Éppen ezért a spanyol kormány 1960-ig a kiviteli tilalmak listáján szerepeltette.

Az Andalúz Tenyésztő Szövetség 1912-ben alakult meg.

Ideális mindenki számára, a legelegánsabb és legkedveltebb hátasló. Emellett alkalmas gyermeklónak, hobbilónak, de jó versenyzésre vagy fogatban is. Sportban leginkább a díjlovaglásban és a ugrósportban alkalmas.
A spanyol és bécsi lovasiskola lova, a páratlan eleganciája és nem utolsó sorban akciós mozgása miatt.  Megtalálhatók lovasbemutatókon vagy cirkuszokban is.

Tartásukban és etetésükben nem nevezhetők igényesnek.
Vérmérsékletük élénk, de jól irányíthatók és könnyen fegyelmezhetők.

Jellemzői:
Marmagasság: 162-167 cm.
Övméret:180-185 cm.
Szárkörméret: 19-20 cm.
Közepesen nagy fej, nagy és ovális formájú szemek
Nemes, jól izmolt testfelépítés
Széles homlok, széles vállak
Szépen ívelt, magasan illesztett nyak
Erős, közepesen hosszú lábak
Szabályos paták
Arányos, viszonylag rövid test
Gömbölyű far
Hullámos, dús sörény
Dús, selymes tapintású farok
Mozgása elegáns, fölfelé irányuló, dinamikus, tetszetős.
Intelligens, fordulékony
Leginkább szürke színű (nagyjából az állomány 80 %-a) , de akad pej,sötét májsárga és még ritkábban fekete is.
Régebben létezett tarka színben is.


Érdekesség:
Andalúziában 124 ezer tenyészkanca található.


Camarguei ló



Emberemlékezet óta a helyi marhahajcsárok hátaslova.
Eredete ismeretlen, de kialakulásában valószínűleg a berber ló is szerepelhetett.
Dél-Franciaország lápvidékein, főként, mint neve is utal rá, a Camargue vidékén, a Rhone folyó deltájában, fordul elő. Itt az év túlnyomó részében sós víz borítja a vidéket, és a sós szél a fűfélékre sem jó hatású.
Ezek a lovak félvadak, edzettek, nagy lépésbiztonságúak, jól tűrik a szélsőséges időjárási viszonyokat, a barátságtalan és rideg teleket, és a perzselő nyarakat. Meglepően toleránsak a legyekkel szemben is.
A vadon élő lovakat (kb. 200-300 állat) évente egyszer fogják be, és megvizsgálják az adott évben világra jött csikókat, melyeket azután az ősi tulajdonoscsaládok címereivel billogoznak meg. Minden tenyésztőnek sajátságos címer formájú jelképe van.
A fajta elismerésére 1968-ban került sor.

Jellemzői:
Marmagassága maximum 150 cm, éppen ezért inkább kislovaknak, vagy nagy testű, erős póninak tekintik őket. Zömök testalkatú, nem kimondottan mutatós küllemű, szőrzete durva és szürke színű. Színe az életkor előre haladtával, folyamatosan fehérebbé válik. Némely egyed lehet sárga színű is, bár ez nagyon ritka. Bozontos farok, erőteljes farizom, és dús sörény jellemzi. A farok mélyen tűzött. A nyak, a hát és a fül rövid. Orrhát egyenes, szemei és feje nagyok. A végtagok szabályosak. Ingoványos talajon is kitűnően, nagy biztonsággal mozog, széles patáinak köszönhetően. Patáit a talajt borító sós víz sem tudja tönkretenni.
Nagyon ellenálló és igénytelen – fű helyett beéri a mocsári növényzettel, illetve a rossz minőségi vizet is megissza.
Nem túl gyors, de annál inkább kitartó. Kedves, emberszerető és szeret dolgozni. Nagyon tanulékony.
A kancacsikók 18 hónaposan, a mének 18-24 hónapos korban lesznek ivarérettek.
Helybeliek a „tenger fehér lová”-nak is nevezik.
Ügetésben nem jó lovagolni rajta, mert olyan, mintha helyben járna és nagyon „rázós”.
A csikók születésükkor feketék vagy sötétszürke színűek, és később (7 éves korukig) fokozatosan világosabbak lesznek.
A ménesek az egyik legszebb természetvédelmi körzet 6880 hektárnyi területén élnek.
Aránylag hosszú életű, még 20-25 évesen is igen aktív.

Érdekessége még:

télen ún. szakállt növeszt.


A vízben vágtázó ménes egyedi jelenség, igen vonzó a turizmus számára.

Hasznosítása:
Kiváló sportló.


 


Appaloosa



Nevét a Palouse folyóról kapta. Olaszországból Amerikába spanyol közvetítéssel került. Kezdetben palouse horse, majd palousy, végül appaloosa.
Félvér fajta, vagyis nem tisztavérű ló, mivel keresztezik a quarter lóval.
Tenyésztését napjainkban a cree indiánok végzik.
Élőhelye: Amerikában és Kanada nyugati vidékein. Albertában pl. nagyon komoly hagyományai vannak.
Amerikában az egyik legkedveltebb lófajta.

5 féle színe ismeretes:
- Agáttarka (fehér és színes szőrök keveredve)
- Márványtarka (nagyobb színes foltok)
- Deres (alapszín sötét, nagyobb fehér foltokkal)
- Hófedte tarka (egész testen foltok, főképp a far tájékon)
- Párductarka (ezen belül fekete, pej vagy sárga színű párductarka)

A színezetben minden fajta kombináció megtalálható, s ezért mindig feltűnő jelenség.

Jellemzői:
Marmagasság: 147-157 cm. Övméret: 180-195 cm. Szárkörméret: 19,5-21,5 cm. Súly: 450-530 kg.
Közepes termetű és nagyon fürge. Feje széles, nyaka jó formájú. Szemek kifejezőek, fehér ínhártyái miatt gyakran hasonlítják emberi szemhez. Füle kicsi. Fara jól izmolt. Masszív, strapabíró. Jó munkakészségű, könnyen kezelhető. Igen tanulékony.
.
Egyedi ismertetőjegyei:
- függőlegesen csíkozott paták
- rózsaszín bőrpigmentáció a lágyrészek és orrlyukak körül
- feltűnő színezet

Hasznosítás:
Hátaslóként, hobbi lóként és egyéb lovassportokban.

A XIX. század végén a kihalás veszélye fenyegette, az indiánok elleni hadjárat miatt.
Amikor az Appaloosa Lovas Klub 1938-ban megalakult, akkor már csak 113 appaloosa volt. Ma a regisztrált lovak száma eléri a 600 ezret is.

Érdekesség:

1975-ben Idaho hivatalos lova lett.
Sok filmben látható.
Az appaloosa fajtában speciális vérvonalak alakultak ki, amelyek egyes versenysportágakhoz fejlődtek ki (Lásd: pl. western rendezvények)

 

 

0.006 mp