Univerzum ajándékai

                             

Akik valamennyire tájékozottak a pozitív gondolkodás témakörében, azoknak nem ismeretlen az a tény, hogy az Univerzum nem várt ajándékokat adhat, bárhol és bármikor, ha "kedve" úgy tartja.

Ennek egyik fajtája pl. amikor valamit találunk, amit hitünk szerint valaki elvesztett. Természetesen felerősödött pénzcentrikus világunkban általában a pénzt tartjuk kizárólagosnak, de ez csak ritkán és keveseknek adatik meg. 

Viszont az ajándék skálája végtelen. Az már külön dolog, hogy ehhez milyen a hozzáállásunk. Kedvünkre van-e vagy inkább semleges, meglepő számunkra vagy szóra sem érdemes, stb.

Lehet valamilyen kézzelfogható tárgy, de lehet egy olyan áhított történés, ami eddig csak gondolatainkban volt jelen és senkivel nem osztottuk meg.

Lehet egy hang, egy esemény, egy látvány, egy pillanatkép, egy jel, ami sorsunkban valamilyen szinten fordulatot, változást hozhat, és talán csak egy későbbi időben tudatosul bennünk, ha berögzül emlékezetünkbe.

Akadhatnak szép számmal olyan emberek is, akik mindezt az angyaloknak tulajdonítják, vagy más, egyéb magyarázatokkal kötik össze. 

A lényeg az, hogy biztosan mindenkinek van egy vagy talán több ilyen példája, emléke. 

Mióta megismerkedtem a pozitív gondolkodással, jómagam is sok régi történést átértékeltem, melyek új értelmet kaptak.

Sajnos akkoriban sem naplót nem vezettem, így biztos vagyok abban, hogy csak töredékükre emlékszem vissza, és nagyon sok a feledés homályába merült. 

                                                                        *

Alábbiakban csak azokat tudom felidézni, ami valóban emlékezetesnek bizonyult.

Az egyik ilyen az esküvői ajándékkal kapcsolódik szorosan. Maga az esküvő nem igazán tartozik a legkedvesebb emlékeim közé, mivel messze elkerülte a "jól sikerült" jelzőt. Igazából nem is nagyon őrzöm emlékeimben. Talán egy későbbi időpontban még visszatérek-e témára...

Amit leginkább megosztanék: a szokásos ajándékokon, menyasszonytáncon, stb. túl az esetem egy hatalmas dobozzal.

Mivel úgy alakultak a dolgok, hogy minden meghívott vendéggel egyeztettünk az ajándékozást illetően, így elkerültük azt, hogy valamiből 2 vagy annál is több legyen. Tehát pontosan tudtuk, kitől mit kapunk. Éppen ezért volt meglepő az utolsó ajándék, egy nagy doboz.

Az én feladatom volt kibontani, annak rendje-módja szerint el is kezdtem. Egyik papírt a másik után bontottam le, de a következő réteg egy másik csomagolópapír volt. 

Így ment ez egy darabig. A levett papírhalom egyre nagyobb lett, a csomag ezzel arányosan egyre kisebbé vált. Úgy tűnt, soha nem lesz vége. A jelenlévőkben persze egyre nagyobb derültséget váltott ki a látvány, ahogy küzdök az utolsó ajándékkal. Bennem is felötlött, hogy valami vicc lesz, és a legutolsó is csak egy kis csomagolópapírból készített "galacsin" lesz. De nem így történt.

Mire annyira lefogyott az ajándék, hogy végül majdnem a tenyeremben elfért, egy kis műanyag bölcső fordult ki belőle, de nem üresen. Egy szőke hajú kisfiú és egy barna hajú kislánybaba feküdt benne. Mindkettő baba csinos, szemrevaló, kerek arcú.

Sok-sok évig őrizgettem a szekrény egyik fiókjában őket, még azután is, hogy 3-4 évvel később megszülettek gyermekeim. Az első fiú volt, szőke hajjal, kerek arccal, a másik 1 évre rá egy kislány, barna hajjal és szintén kerek arccal.

Amit még érdekesnek tartok megemlíteni! Annak ellenére, hogy szinte ereklyeként őriztem a babákat, mégsem tudom, mikor és hogyan tűntek el. De valamilyen meg nem fejtett okból nyomuk veszett.

                                                                          *

Aztán még később, ahogy sűrűsödtek a problémák, több érdekes dologra is vissza emlékszem.  Pl. amikor nagyon nehéz anyagi helyzetbe kerültem, és kilátástalannak, megoldhatatlannak tűntek dolgaim, valahogy végül mindig akadt megoldás. Egy ízben kerültem olyan helyzetbe is, hogy bármilyen hihetetlennek tűnik, de annyi pénzem se volt, hogy megvehessem aznapra a családnak a kenyeret. Emlékszem, valahogy "beugrott", hogy végignézzem a ruhák zsebeit és csodával határos módon összeszedtem a szükséges összeget! 

Ezekben az időkben tanultam meg igazán a "semmiből" fenntartani magam. Jó néhány igen hasznos tulajdonságra ekkor tettem szert, afféle kényszerhelyzetek miatt. Ezek miatt lettem kitartó, mindenre nyitott, vállalkozó szellemű, annak dacára, hogy közvetlen környezetem a segítség helyett sok esetben inkább visszahúzó, gáncsoskodó volt. A hosszú évek alatt sok-sok csalódás, kudarc ért, de ami biztos volt, hogy képes vagyok egymagam is problémáim megoldására.

                                                                              *

Az Univerzum ajándékának tartok olyan személyekkel való találkozásokat is, amelyek változtattak sorsomon, életszemléletemen. Ezek igen érdekes és elgondolkodtató "átfedések" voltak mindig. 

Még "megboldogult" KISZ-ista koromban, tizenévesen megtanultam, hogy  mennyire KICSI a világ, hogy mennyire természetes és nem rendkívüli, hogy bárhol, bármikor találkozhatsz ismerőssel, ismerősökkel, annak ellenére, hogy ezt teljességgel kizártnak tartod. Mégis megtörténik, ahogy velem is megesett. Azóta bármilyen meglepőnek tűnő találkozást, összefüggést meglepődés, hüledezés nélkül  fogadok.

Az eset konkrétan a következő: a legelső munkahelyemen, még a rendszerváltást megelőzően, "becsatlakoztam" az ottani KISZ szervezetbe. Korosztályom tagjai pontosan tudják miről van szó, viszont meggyőződésem, hogy a mai fiatalok legfeljebb homályos képet alakítanak ki e tekintetben. Nekik sokkal rosszabb a helyzetük, mert sokkal sivárabb az ún. társasági életük. De most nem is ebbe akarok belemélyülni.

Szóval szüleim, már nem emlékszem pontosan miért, de úgy döntöttek, hogy "átruccanunk" az NDK-ba. (Akkoriban még a Németország 2 külön részt jelentett, és emlékeim között ott lapul a Brandenburgi kapu személyes látványa is). Arra nem emlékszem, hogy Budapestig mivel mentünk, mert az Alföldön, az itteni megyeszékhelyen éltünk, de Budapestről kellett repülővel indulnunk. Rettenetesen féltem a repülőúttól, de simán ment minden. A leszállást követően már sokkal nyugodtabb voltam és kifejezetten tetszett a repülőtér egyéni világa. Voltunk több helyen is, de az azóta eltelt idő miatt, sok minden felejtődött.

Ami a lényeg és örökre emlékezetes: több 100 km-re szülővárosomtól, szüleimmel egy széles csodás sétányon szembetalálkoztam a KISZ-es társaimmal. Őket is ugyanúgy váratlanul érte, meglepte a találkozás, ahogy engem. Emlékszem, hogy alig kaptam levegőt, annyira felvillanyozódtam. Sokáig volt köztünk később is még beszédtéma. Egy időben és ugyanazon a helyen összefutni, nagyon különös volt számomra. 

Nos, hát ettől kezdve már nem "sokkoltak" hasonló helyzetek. Akkor alakult ki bennem az a gondolat, hogy valójában milyen kicsi a világ. Csak mi hisszük azt, hogy vannak távolságok!

 

                                                                                  *

  Egy dolog biztos! A magam részéről mélyen sajnálom, hogy az efféle dolgokról csupán az utóbbi időkben hallottam. Ha mindezzel jóval korábban találkozhattam volna, egyrészt naprakészen naplót vezettem volna, és akkor sokkal több értékes adat, történés maradhatott volna meg. Másrészt biztos vagyok abban is, hogy az életem sokkal jobb irányt vett volna.

Így csak a legutóbbi emlékek maradtak meg bennem.

Az egyik ilyen eset 2013-ban történt. Akkoriban gyakran használtam kerékpárt és rendszeresen jártam vele a belvárosba. Mivel már életem során megfosztottak már néhány kerékpáromtól, szokásommá vált, hogy egy villanyoszlophoz zártam járművemet, és reméltem, hogy forgalmas hely lévén nagyobb az esélyem, hogy nem vágják le a zárat és nem "lovasítják" meg. Ezen estén, már erősen sötétedett, amikor hazafelé indultam. Az első kerék feletti csomagtartó kosárban egy hatszögletű poharat pillantottam meg. Kissé dühös lettem. Miért szórakozik valaki azzal, hogy szemetesnek tekinti a kerékpáromat, és pár lépéssel odébb, a járda belső szélére tettem le a kérdéses poharat. Gondoltam, hogy a néhány méterre található cukrászdából származhat.

Aztán 1-2 nap múlva egy másik helyen, de szintén a belvárosi területen, egy újabb pohárral, újabb szituációban néztem "farkasszemet". Ekkor már jóval engedékenyebb voltam, úgyhogy azóta szinte elválaszthatatlan "jóbarátok" lettünk.

Persze voltak más történések is,szinte mesébe illő módon. És mindhárom a pénzzel függött össze. A legemlékezetesebb akkoriban esett meg, amikor gyerekeim még kicsik voltak. Egy ízben  kora délután a körzeti gyermekorvosi rendelőt "céloztuk be" férjemmel és a beteg gyermekkel. A váró teljesen üres volt, rajtunk kívül senki más nem volt ott. Alighogy beléptünk, az asztal alatt ott díszelgett egy ezres. Akkoriban sokkal nagyobb értéke volt, mint manapság, úgyhogy mondanom se kell, mennyire megörültem neki.

Egy másik esetben a helyi áramszolgáltatóhoz kellett mennem, számla befizetése ügyében. Ahogy megállt a kocsi és kiszállni készültem, rögtön megláttam szinte a kocsi alatt egy csomó aprópénz. Akkoriban még léteztek a fillérek, s ahogy emlékszem, forint nem volt köztük. Nem volt nagy összeg, de az utolsó darabig összeszedtem, hiszen aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli, és olyan nevelésben részesültem, hogy a legkisebb dolgokat is értékeltem.

Harmadikként ismét a 2013-as év jutott eszembe, amelyik év mellesleg életem legpocsékabb és legfelejthetetlenebb éve volt. Ha tehetném, szívesen kitörölném az életemből!

Nos, ami a pénzt illeti - a járdán sétálva fénylő kerek sárga fémérmére lettem figyelmes. Közelebbről nézve, egyértelműen fém 20 Ft-os volt. Ráadásul nem is magányosan. Kissé odébb hevert a társa, és még kissé távolabb a következő. Nagyjából 4 vagy 5 darab lehetett. Mondanom se kell, hogy nem hagytam őket magukra!

Sőt! Tavaly is hasonlóképpen jártam. Jelenlegi lakóhelyemre elég hosszú földút vezet. A távolságnak már majdnem a felét megtettem, amikor az út porában egy halom pénzt pillantottam meg, szinte egy kupacban. Különféle értékű fémpénzek voltak, benne néhány 100 Ft-os, a többi ennél kisebb értékű. Összeszámolva is csak néhány száz forintot tettek ki, de számomra nagyon sikeres napnak számított. 

                                                             

 

 

 

 

0.01 mp