Túrógombóc

Hozzávalók:
1/2 kg túró
2 egész tojás
1 kávékanál só
25 dkg zsemlemorzsa
1 evőkanál tejföl
1 púpozott evőkanál kristálycukor
6 púpozott evőkanál búzadara
2,5 evőkanál étolaj
A tálaláshoz még szükséges:
1 doboz tejföl
4 evőkanál pocukor
Elkészítés:
Egy tálban alaposan összekeverjük a túrót, a kristálycukrot, a sót, a tejfölt, a tojást és a búzadarát. Legalább 2 óra hosszát a hűtőbe tesszük, hogy állaga megfelelő legyen.
Egy kisebb edényben külön kevés olajon, lassú tűzön megpirítjuk a zsemlemorzsát. A gombócoknak másik edényben forralunk fel vizet. A túrógombócokat megformázás után, ebben a forró, enyhén sós vízben főzzük ki, de lassú tűzön, kb, 10 perc alatt. Beleforgatjuk a zsemlemorzsába és porcukorral tálaljuk melegen.
Egyéb ötlet:
Variálható még oly módon is, hogy a hozzávalók összekeverésekor megmosott, apróra vágott, friss kaprot is tehetünk, ízlés szerint. (Szárított kaporlevéllel kevésbé finom.)
Kirántott brokkoli:
Hozzávalók:
1-2 fej brokkoli
tojás
liszt
zsemlemorzsa
kevés só
étolaj
Elkészítés:
a brokkolikat enyhén sós vízben, néhány perc alatt félpuhára főzzük. Közepes (sem túl nagy, sem túl kicsi) fejekre vágjuk szét. Panírozzuk lisztben, tojásban, majd zsemlemorzsában és gyors tűzön megsütjük.
Kirántott vöröshagyma:
Hozzávalók:
vöröshagyma
kevés só
liszt
tojás
zsemlemorzsa
étolaj
Elkészítés:
Enyhén sós vízben a vöröshagymákat félpuhára főzzük,pár perc alatt. A vízből kiszedve, ha kisebb fej vöröshagymáink vannak, azokat félbevágjuk, a nagyobbaknál vékonyabb szeletekre vágjuk. Panírozzuk a megszokott módon (liszt, tojás, zsemlemorzsa) és gyors tűzön világosbarnára sütjük. Más kirántott ételekkel vegyítve egy tálon dekoratívan igazítjuk el. Melegen tálaljuk.
Kirántott cukkini:
Hozzávalók:
2 közepes cukkini
kevés só
liszt
tojás
zsemlemorzsa
étolaj
Elkészítés:
A megmosott, megtisztított cukkinit felszeleteljük. Ízlés szerint sózzuk, lisztbe, tojásba, majd zsemlemorzsába forgatjuk és forró olajban közepes lángon kevés idő alatt mindkét oldalát átsütjük.
A zsenge, fiatal cukkinit magjaival együtt készíthetjük el. Az öregebb, érettebb cukkinikből érdemes a magvas részt eltávolítani, hogy élvezhető legyen az étel.
Melegen tálalható. Frissen a legfinomabb, ezért csak annyit érdemes elkészíteni, amennyi feltétlenül szükséges.